• Diószegi Ádám

Miért gyakorolj


Amikor valaki elkezd mozogni, akkor sokszor a test egy legyőzendő ellenfél, a motiváció is gyakran abból fakad, hogy nem szeretjük a jelenlegi külsőnket. Mindehhez egy jó adag teljesítménykényszer is társul egy csoportos jógaóra alkalmával, a mások teljesítményéhez történő folyamatos hasonlítgatás. Az emberek nagy többsége így szocializálódott, már az iskolai tornaórák is ebben a szellemben zajlottak. Éppen ezért a jógával ismerkedők is ezzel a hozzáállással vágnak bele a gyakorlásba, s ha időben nem változtatnak rajta, egy hosszú, soha véget nem érő út vár rájuk. Mindig lesz mit megtisztítani, tökéletesíteni, megjavítani, legyőzni, hiszen éppen a jelen helyzetünk el-nem-fogadása, az a hozzáállás teremti a tökéletesítésre váró dolgokat, hogy azt érezzük: a jelen helyzet nem tökéletes.


Az ilyen típusú erőfeszítéssel és küzdelemmel teli gyakorlás nem azt a hatást hozza létre, amelyet a jóga eredetileg kitűzött, hanem éppen a testtel és az egóval való azonosulást erősíti, mivel az egó maga a „nem-elfogadás”, a jelen pillanattal, jelenlegi állapottal való szembenállás. Sőt, az ilyen gyakorlásnak a pszichés hatása is az lehet, hogy elmegy a gyakorló kedve az órától, mert tudat alatt a teste úgy érzi: támadás érte. Míg, ha a gyakorlás örömteli, akkor tudat alatt a gyakorló szívesebben és gyakrabban folytatja a jógázást.


Sokkal hatásosabb lehetőség az ászanák gyakorlásához, hogyha a jógaóra közben szakítunk a nyugati elme teljesítménykényszeres és folyamatosan hasonlítgató hozzáállásával és az életünkből legalább a jógával töltött időt arra használjuk, hogy ne valamilyen célt akarjunk elérni. Helyette azt gyakoroljuk, hogy elfogadjuk a jelent úgy, ahogy van. Elfogadunk minden mozdulatot, minden testtartást, minden levegővételt úgy, ahogy van. Előbb-utóbb éppen a törekvés elengedésére való a jóga. Egyfajta mellékhatásként egyre ügyesebbek és egészségesebbek leszünk fizikailag és mentálisan is. De nem ez a lényeg! Sokkal inkább az, hogy megéljük az aktuális állapotot, elfogadjuk a jelen pillanatot. Sőt, ha ebben a tudatállapotban (valójában helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy tudatállapotokon túl) gyakorlunk, akkor még a test és az elme is gyorsabban fejlődik, ugyanis ilyenkor nem harcolunk. Amikor ugyanis harcolunk a testünkkel, akkor az is harcolni fog velünk és a fejlődés lassabb lesz. A határokat nem erőszakosan kell kitolni, hanem meg kell élni önmagad ezekkel együtt és csak hagyni kell, hogy maguktól kitáguljanak és a szeretet, önelfogadás által változz.


Régebben egy tanítóm ezt így fogalmazta meg: „Nem mindegy, hogy azért akarsz változni, mert utálod magad, vagy azért akarsz változni, mert szereted magad.”

2 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése